Miért lettem dúla – és mit jelent számomra ez a hivatás?
12 évvel ezelőtt életem első újjászületésén vettem részt, ahol megtapasztalhattam újra a saját születésélményem. Felismertem, hogy ha egy kisbaba a sok beavatkozás hatására nem tud áthaladni a természet által megalkotott folyamaton, akkor elakadások történhetnek az életútján, amit ma már a pszichológia is alátámaszt. Az én születésélményem és a Nővérem első gyermekének születése indított el a dúlai hivatás útján.
A dúlaság számomra nem munka, hanem hívás, amit szívvel- lélekkel végzek. Egy belső késztetés arra, hogy jelen legyek – szívvel, lélekkel, figyelemmel – ott, ahol új élet születik. Hiszem, hogy minden nő megérdemli azt, hogy a szülését biztonságban, szeretetben, megerősítve élje meg. Én ebben szeretnék társ lenni – csendesen, támogatóan, jelenléttel.
Dúlaként az a célom, hogy ott legyek, amikor szükség van rám. Kismamákat kísérek az anyává válás útján. Abban támogatom őket, amiben éppen vannak, ahol tartanak, amire vágynak, olyan minőségben, ami nekik jó.
Megértő figyelemmel kisérem őket, hogy hozzájárulhassak a minél csodálatosabb várandósságukhoz és szülésélményükhöz.
Mit csinál egy dúla?
A várandósság alatt meghallgatlak, válaszolok a kérdéseidre, együtt beszéljük át a vágyaidat, félelmeidet, elképzeléseidet. A szülés során nem döntök helyetted, nem mondom meg, mit kell tenned – de ott vagyok, hogy emlékeztesselek arra, hogy képes vagy rá, Veled vagyok, Veled gondolkodom. Masszírozlak, együtt lélegzek Veled, borogatlak, ha jól esik, bátorítalak, ha bizonytalan vagy, fogom a kezed, ha erre van szükség.
A szülés után sem engedlek el. A gyermekágyas időszak sok örömöt, de sok kérdést is hozhat – én ott vagyok, ha úgy érzed, jó lenne valakivel megbeszélni, mit élsz át. Egy csésze tea mellett, nyugodtan, ítélkezés nélkül. Segítek, hogy legyen időd megérkezni az anyaságba.
Fontos tudni, hogy nem végzek orvosi feladatokat, és nem helyettesítek egészségügyi szakembert. Az én szerepem a folyamatos, személyre szabott, érzelmi és gyakorlati támogatás – a Te oldaladon.
Ha úgy érzed, jól esne egy olyan társ ebben az életszakaszban, aki csak Rád figyel, Veled van, és erősít abban, hogy bízz magadban és a testedben – akkor talán én vagyok a Te dúlád. Hiszem, hogy minden szülés egy mélyen személyes, egyszeri és megismételhetetlen élmény és hiszem, hogy minden nő megérdemli, hogy ebben az élményben ne legyen egyedül.
Szeretettel várlak, ha kérdésed van, vagy csak beszélgetnél egy jót.
Ki is az a dúla?
A dúla szó görög nyelvből ered.
Jelentése: valakinek a segítségére lenni. Modern értelemben a dúla várandósság és szülés körüli asszonytartási segítő.
A dúla olyan segítő, aki érzelmi és fizikai támogatást nyújt a várandósság, a szülés és a gyermekágy időszakában. Nem helyettesíti az orvost vagy a szülésznőt, hanem mellettük áll – elsősorban a nő mellett, de a pár egészét támogatva. Figyel, jelen van, bátorít, és segít abban, hogy a szülésélmény minél pozitívabb és tudatosabb legyen.
Dúlai szolgáltatásaim – Veled, lépésről lépésre
Az anyává válás nem csak a szülés pillanatáról szól. Ez egy hosszú, érzékeny és gyakran kiszámíthatatlan út – tele kérdésekkel, örömökkel, bizonytalanságokkal. Dúlaként én abban szeretnék társad lenni, hogy ezen az úton ne egyedül menj végig. Az alábbi szolgáltatások mind azt a célt szolgálják, hogy biztonságban, megerősítve és szeretve érezd magad.
Várandósság alatti találkozások – felkészülés, kapcsolódás
Ezek az alkalmak Rólad szólnak. Itt nincsenek kötelező témák vagy „leckeanyagok”. Meghallgatlak. Kérdezhetsz, mesélhetsz, és együtt átbeszéljük, hogyan szeretnéd megélni a szülésed.
Beszélhetünk arról, milyen lehetőségeid vannak, hogyan készülhetsz testileg-lelkileg, és hogyan tudsz kapcsolódni a babádhoz már most.
Ha szeretnéd, akár pároddal együtt is találkozhatunk, hogy ő is megértse, hogyan tud Téged a legjobban támogatni a várandósságod, vajúdásod, szülésed és a gyermekágyi időszakod alatt.
Mit kapsz tőlem itt?
figyelmet, elfogadást és valódi jelenlétet
gyakorlati információkat a szülésről, de nem túlterhelő módon
támogatást a saját döntéseid meghozatalában
lehetőséget a félelmeid, vágyaid, kérdéseid kifejezésére
Szülésfelkészítés dúlai szemlélettel – nem csak információ, hanem kapcsolódás
A szülésfelkészítő alkalmak nálam nem frontális előadások – inkább meghitt beszélgetések, ahol Te vagy a középpontban.
Nem azt szeretném, hogy „megtanuld” a szülést, hanem azt, hogy megérkezz hozzá. Hogy bízz magadban, a testedben, a babádban – és tudd, hogy rendben van, ha kérdéseid vannak, ha vannak félelmeid, vagy ha még semmi sem világos.
Dúlaként úgy segítek felkészülni, hogy közben figyelek Rád.
Együtt megnézzük, milyen lehetőségeid vannak, milyen testhelyzetek, légzéstechnikák, támogatási módok segíthetnek Téged.
Beszélünk arról is, mi történik a szülés különböző szakaszaiban, mik a természetes folyamatok, és mikor érdemes tudatos döntéseket hozni.
És ami talán a legfontosabb: megerősítelek abban, hogy a szülésed a Tiéd – úgy jó, ahogyan Neked jó.
Szülésfelkészítő alkalmak témái lehetnek például:
Hogyan indulhat a szülés? Mik a jelek?
Hogyan lehet együttműködni a testeddel a vajúdás során?
Légzéstechnikák, ellazulás, testtartások, mozgás
A szülés szakaszai és amit érdemes tudni róluk
A dúla és a partner szerepe a szülésben
Félelmek, vágyak, szülési terv – hogyan állítsuk össze tudatosan
Mi történik a szülés után? Aranyóra, szoptatás, kapcsolatépítés a babával
Szoptatásra való felkészítés
Rengeteg gyakorlati tipp
Ezeket az alkalmakat tarthatjuk egyénileg, pároddal közösen, vagy kis csoportban – ahogyan Neked a legkényelmesebb.
A célom, hogy Te azt érezd: „készen állok” – nem tökéletesen, hanem elég jól. És ez már nagyon sokat jelent.
Szülésindító technika – Professzionális masszázs segítség a természetes vajúdás megindításához
A 40. hét után sok kismama izgatottan várja a szülés kezdetét. Ha szeretnéd támogatni a testedet, hogy elinduljon a természetes folyamat, a szülésindító masszázs segíthet. Ez a komplex kezelés a legjobb, ha a vajúdás elindítása a cél – természetes módon. A kezelés során akupresszúrás pontokat kezelek, és speciális masszázstechnikákat alkalmazok, amelyek serkentik a nyirokkeringést és fokozzák az alhasi vérbőséget, ezáltal elősegítve a szülés megindulását. A masszázshoz 100%-ban természetes kókuszolajat és egy kifejezetten a méhtevékenységet serkentő illóolajat használok, így a kezelés nemcsak hatékony, hanem kíméletes is.
Miért válaszd a szülésindító masszázst?
Segíthet elindítani a természetes vajúdást, ha már a 40. hét után jársz
Megnyugtató, relaxáló élmény, miközben felkészíti a testet a szülésre
A kezelés teljesen biztonságos, és személyre szabottan alkalmazom a technikákat Moxával vagy nélküle.
Ha úgy érzed, elérkezett az idő, és szeretnéd támogatni a szülést, keresd bátran a szülésindító masszázst – és segítek, hogy mindez a lehető legtermészetesebb módon történjen!
Ha a azt érzem, hogy nem sikerült igazán az elme hangos zakatolását lecsitítani, akkor segítségül hívom a hangtálaimat is. Melyek rezgései tovább lazítják az anya testét, nyugtatják az idegrendszerét, oldják a szorongást.
Szüléskísérés – folyamatos jelenlét, biztonság
Ha eljön a pillanat, én ott vagyok. Nem az órát nézem, nem cserélődöm – veled maradok végig, amíg szükséged van rám, akár már az otthonodban is vajúdhatunk együtt.
Szülhetsz állami vagy magánkórházban, otthon, születésközpontban – ahol Te jól érzed magad. A szülés alatt én nem adok utasításokat, nem avatkozom be szakmailag.
Amit adok: jelenlét, bátorítás, érintés, biztató szavak, és csend – ha arra van szükség.
Segítek a légzésben, testhelyzetek váltásában, a komfortod megtalálásában. Figyelek Rád – nemcsak arra, amit mondasz, hanem arra is, amit nem mondasz ki.
Mire számíthatsz tőlem a szülés alatt?
érzelmi támogatás, jelenlét és figyelem
fizikai segítség: masszázs, ellazító technikák, testhelyzetek, légézstechnikák együtt végzésére, borogatás, illóojalok megfelelő használatára figyelek
a párod támogatása is – hogy ő is biztonságban érezze magát
folyamatos jelenlét a vajúdás és a szülés teljes időtartama alatt
Szüléskísérés – folyamatos jelenlét, biztonság
Ha eljön a pillanat, én ott vagyok. Nem az órát nézem, nem cserélődöm – veled maradok végig, amíg szükséged van rám, akár már az otthonodban is vajúdhatunk együtt.
Szülhetsz állami vagy magánkórházban, otthon, születésközpontban – ahol Te jól érzed magad. A szülés alatt én nem adok utasításokat, nem avatkozom be szakmailag.
Amit adok: jelenlét, bátorítás, érintés, biztató szavak, és csend – ha arra van szükség.
Segítek a légzésben, testhelyzetek váltásában, a komfortod megtalálásában. Figyelek Rád – nemcsak arra, amit mondasz, hanem arra is, amit nem mondasz ki.
Mire számíthatsz tőlem a szülés alatt?
érzelmi támogatás, jelenlét és figyelem
fizikai segítség: masszázs, ellazító technikák, testhelyzetek, légézstechnikák együtt végzésére, borogatás, illóojalok megfelelő használatára figyelek
a párod támogatása is – hogy ő is biztonságban érezze magát
folyamatos jelenlét a vajúdás és a szülés teljes időtartama alatt
Gyermekágyi látogatás – anyává születni is idő kell
A szülés után gyakran minden figyelem a babára irányul – én viszont Téged is látlak. Anyává válni nem egy pillanat, hanem folyamat.
Ezeken a látogatásokon beszélgetünk, ha szeretnéd, segítek feldolgozni a szülésélményt, és ott vagyok, ha csak sírnál egyet vagy kérdeznél valamit, amit "nem mersz" senki mástól.
Ha szükséged van rá, praktikus segítséget is adhatok: baba körüli teendők, pihenés megszervezése, önbizalom-erősítés az anyaságban, szoptatásban, mint önkéntes szoptatástámogató.
Mi történik itt?
beszélgetés, meghallgatás, érzelmi támogatás
a szülésélmény feldolgozása
praktikus segítség, ha szeretnél
egy kis „énidő”, amikor végre rólad is szólhat valami
Gyermekágyas dúlaként – amikor nem csak a baba születik, hanem Te is
A szülés utáni időszak különleges – egyszerre varázslatos és érzékeny.
Egy új élet született, és ezzel együtt egy új édesanya is. De erről ritkábban beszélünk. Mindenki a babára figyel, miközben Te is formálódsz, újrarendeződsz, gyógyulsz – testben, lélekben, szívben.
Gyermekágyas dúlaként az a feladatom, hogy Veled maradjak ebben az átalakulásban. Csendes jelenléttel, támogató figyelemmel, megerősítő szavakkal segítelek az első napokban, hetekben.
Nem tanácsot adok, nem irányítok – csak ott vagyok. Meghallgatlak. Segítek megtalálni a ritmust, a kapaszkodókat, az erőt – benned.
Amiben melletted tudok lenni:
Meghallgatlak, ha elmondanád, mit éltél meg a szülésben
Segítek elindulni a szoptatásban vagy más úton, ha arra van szükség
Támogatlak az első napok testi-lelki változásaiban
Ott vagyok, ha szükséged van egy kis pihenésre, egy forró teára, egy kis praktikus segítségre
És ha csak sírnál egyet, akkor abban is – mert néha az visz közelebb önmagadhoz
Hogyan zajlik egy gyermekágyas látogatás?
Minden látogatás egy kicsit más – mert mindig Te vagy a középpontban, és az, amire éppen akkor szükséged van.
Amikor megérkezem, először csak figyelek: Rád, a babára, az otthonotok ritmusára. Megkérdezlek, hogy vagy – de ha inkább csendben lennél, azt is elfogadom.
Leülünk, beszélgetünk (vagy hallgatunk), és lassan körvonalazódik, mi az, ami aznap jól esne.
Ez lehet:
egy beszélgetés, ahol megoszthatod a szülésélményed vagy a mostani érzéseidet
egy kis segítség a szoptatásban, baba körüli kérdésekben
idő arra, hogy tudj enni egy jót, zuhanyozni, aludni egy órát
vagy akár egy kis praktikus segítség: rendrakás, egy tápláló leves, vagy csak valaki, aki közben fogja a babát
Fontos, hogy minden látogatás biztonságos, nyugodt tér legyen – ítélkezés nélkül, türelemmel, együttérzéssel.
Meddig tart a gyermekágyas időszak – és mikor érdemes dúlát hívni?
A klasszikus értelemben vett gyermekágyas időszak hat hétig tart – de valójában ez az átmenet sokkal tovább is élhet bennünk.
A dúlai támogatás szempontjából már a baba megszületésének első napjaitól kezdve ott tudok lenni, ha szeretnéd – akár a kórházból való hazaérkezés napján is. De ha csak később érzed úgy, hogy jó lenne valaki, aki figyel Rád, vagy ha nagytestvér van a családban és azt érzed, hogy nehéz az első időszak, akkor is szívesen jövök,
Többféle lehetőség van:
Egyszeri látogatás, ha csak pár kérdésed van, vagy szeretnél egy „biztonsági hálót”
Több alkalmas kísérés, ha szeretnél hosszabb távon is kapcsolódni
Rugalmas időpontok, alkalmazkodva a Ti napirendetekhez, hangulatotokhoz
A gyermekágyban vannak könnyebb és nehezebb napok. Én abban segítek, hogy ezekben ne kelljen egyedül lenned.
A lényeg, hogy lásd: nem kell mindent egyedül csinálnod.
Személyes konzultáció és szülésfelkészítés alkalmával szívesen ellátogatok az otthonotokba. (Nagyobb távolság esetén útiköltséget kiszállási díjat számolok fel.)
Ezt az idézetet a fotó mellé szeretném, amikor átírányítódik az dúlai oldalra
"A dúla a szülés folyamán nemcsak segíti a nőt, hanem egy szikrázó fény, amely megvilágítja a sötét pillanatokat. Ő a szeretet és a bizalom forrása, aki mellett a nő magabiztosabban, erősebben élheti meg a szülést."
— Ina May Gaskin (világhírű bába és szüléskísérő)